sziasztok:)

Ez most nem egy újrész,hanem egy novella,amit tegnap este irogattam,és be szeretnék nevezni vele egy versenybe,és gondoltam megsztom veletek..jöhetnek a komenntek is rá:)


Magányosan ébredtem..ugyanúgy megszokottan,két éve..minden áldott reggel szomorúan és magányosan kelek. Mindennek mi az oka? Ő..csakis Ő tehet az egészről.
Nagyon szerettem..és még mindig nem hiszem el,hogy vége. Harry az egész életet jelentette számomra..Mikor arra gondook,hogy ajkai az enyéimet cirógatják,mikor eszembe jutnak az ölelései..a gyomrom diónagyságúra szűkül. A szivem hevesen verni kezd és a könnyeim patakokban folynak le arcomon..
Eszembe jut minden egyes pillanatunk. És az összes emlékkel együtt,az a bizonyos nap is..amire mindig fájó szivvel emlékszek vissza.

*visszaemlékezés. 2 évvel ezelőtt*
Vasárnap reggel van,napsütés,a fák rügyeznek..a hóvirág már ezrével nyilik. Olyan boldog minden. Emellett,még az vidit fel,hogy van nekem egy nagyon édes szerelmem,akit soha el nem hagynák. A mai napot vele fogom tölteni,és már nagyon várom hogy lássam. Felkaptam magamra egy ruhát és vártam,hogy életem szerelme értem jöjjön.
Mikor végül értem jött, kézenfogva indultunk el,de láttam rajta..láttam rajta azt a szomorú arckifejezést,amit nem sűrűn láttam. Tudtam,hogy valami nincs rendben,rá is kérdeztem,de ő megoldotta egy annyival,hogy: "tényleg,semmi..csak fáradt vagyok"
Tudtam,hogy nem mond igazat,én tudtam,hogy igazából valami bántja,éreztem.
-Elmondanád végre?-fakadtam ki.
-Bella nézd.-bámult le a földre.-tudom,hogy nem fogod megérteni,de...
-Mi történt?-kérdeztem feszülten.
A szemembe nézett és láttam,hogy könnyes a szeme..aztán,lassan záprként hullottak a könnyei..zokogni kezdett. Nem értettem semmit,fogalam sem volt,hogy mi ez az egész,tényleg nem értettem.
-Harry! Kérlek..!Tudnom kell,látom hogy valami bánt.
-Szakitanunk kell.-mondta,teljesen kivörösödött szemekkel.
-Tessék?-meredtem le.
Megrázta a fejét,és megfordult.
-Ég veled.-szólt vissza újra.
*Jelen*
Azóta sem értem..nemtudom,hogy miért szakitott. Azóta is minden nap a választ keresem erre az egészre. De sajnos nem találom. 
A sós könnyek minden nap ellepik arcomat. Semmi életkedvem nincs,magányos vagyok,és tudom jól,hogy ezután már egy kapcsolatot sem szeretnék. Depressziós lettem kishiján,de nem tudok mit tenni,ez a srác mindig is a szivembe marad. Én két éve nem voltam senkivel,mert reménykedtem: hátha visszajön. Ahogy két éve minden nap,most is abban reménykedem,hogy visszajön hozzám és újra egy párt alkotunk majd. De ezek csak édes álmok..tudom,hogy nem fog visszajönni. Arcomat kezeimbe temettem és hevesen zokogni kezdtem. Annyira fáj,hogy nem tudok egy okot,ami miatt szakitott..legalább megváltozhattam volna,de nem..én elrontottam valahol. Amikor kinézek az ablakon és rengeteg szerelmespárt látok,a szivem összeszorul.Ilyenkor mindig úgy érzem,hogy legszivesebben öngyilkos lennék.


Már sokmindent megpróbáltam..véget akartam vetni az életemnek..Hogy miért? Mert tudom,hogy igy semmi értelme nincs az életemnek. Ha felhúzom a pulcsim újját,máris meglátom a hegeket,amelyeket saját magamnak okoztam. Megfordult bennem,hogy erősebben csináljam mindezt,de akkor mindig jött egy barát,aki leállitott,és aztmondta,hogy nem érdemli meg egy srác,hogy ilyesmit tegyek. Haha,könnyű mondani. Kivűlről nézve,biztos egy hülyének gondolna mindenki. De elegem volt..komolyan.
Mindenem ami volt,elvesztettem..eltűnt a remény..és tudom, hogy valamit elrontottam,de én várok rá..szüntelenül várom,hogy újra lássam,megcsókolhassam..és öleljem.

Most hogy belegondolok,tudom,hogy sok mindent elrontottam,de nincs mit tennem..
Ujjaimat végig húztam az erős vágásokon..majd a nadrágom szárát is feltűrtem,ott is rengeteg seb és vágás volt. Sokan kiközösitettek,mert szerintük egy idióta mazochista lettem. Hát igen,azóta nincsenek barátaim. Azóta senki nem állit meg..azóta kedvemre vagdosom magam,és azok akik igaz barátaimnak vallották magukat..azokat most mind tiszta szivembő gyűlölök. Megtanultam olyan embernek lenni,aki mindent fél vállról vesz,és azóta nem érdekel semmi. A saját életemet élem,amibe az is beleartozik,hogy suliban mehúzódom a padomban és hallgatom,ahogyan mások kicikiznek. Próbálom eltűrni a sértéseket. Magamba folytom a könnyeimet,de sokszor nem megy. Van,hogy elsirom magam,de ez senkit sem érdekel..
A sulivécébe zárkózva szoktam kisirni magam..könyvtárban eszem..és próbálok minél távolabb kerülni az emberektől. 

Itthon,szinte alig váltok pár szót a családommal. Alig eszem valamit,talán hamarosan anorexiás leszek..
De nem érdekel. És mindezt azért tettem magammal,mert volt egy személy,aki valamikor az egész életet jelentette számomra,és most azt se tudom hol van,vagy hogy van. Fáj,hogy semmi életjelet nem ad magáról,pedig egy időben azt mondta meghalna értem.
Most is rossz visszagondolni ezekre a hónapokra. 

Most senkit nem érdeklek,habár felhagytak a sértegetéssel,most egyáltalán nem állnak velem szóba. Remek. Mondjuk már megszoktam. Amiúta elvesztettem Harryt az életem romokba hever,és én egy senki vagyok.

Anyám rontott be hirtelen a szobámba,nem is értem minek..ő nem szokott ilyensmit csinálni..
-Kicsim..-sápadt le az arca.
-Igen?
-Keresnek.-mondta szipogva,majd a kezembe nyomta a készüléket.

-Igen,tessék?
-Ön.Bella Truscott,Harold Edward Styles,egykori barátnője?
-Igen,én vagyok. Mi történt?
-A barátja..elnézést,a volt barátja elhunyt.
-Hogy micsoda?-sápadtam le.-Meghalt? Harry meghalt?
-Igen,nagyon sajnélom,hogy tőlem kellett megtudnia. Őszinte részvétem.
-Én..-fagytam le,majd hangos zokogásba kezdtem.
-Kérem jöjjön el hozzánk,van itt valami önnek,mr.Styles-tól.
-Rendben.-mondtam halkan,majd megadta a cimet,és úgy ahogy voltam fogtam magam és elindultam.
Egész úton csak zokogtam. Az járt a fejemben,hogy mért igy váltunk el? Utoljára mért nem lehettem vele,akár egy kicsit is.?

Mikor megérkeztem,egy hölgy fogadott,aki a kezembe nyomott egy boritékot.
-Mi ez?-kérdeztem.
-mr.Styles szobájában kaptuk. Önnek van cimezve.
Remegő kezekkel felbontottam a boritékot és megláttam Harry kézirását. Megint kitört belőlem a sirás. A levélben ez állt.

"Az én egyetlen Bellámnak.
Mielőtt meghalnák,szeretném leirni neked az utolsó levelem. Már alig van erőm irni neked,de nem szeretném,hogy úgy haljak meg,hogy nem tudtál rólam semmit. Tudom,hogy választ keresel erre az egészre. Most válaszolok neked. Két évvel ezelőtt még egy párt alkottunk..most is könnyezve emlékszem vissza azokra a gyönyörű évekre. Biztos megfordult már benned az a kérdés,hogy miért szakitottam,hát most elmondom. Leukémiás vagyok. Hamarosan meghalok..
Ezt azért nem mondtam még el neked,mert nem akartam,hogy kicsit is rosszul érezd magad emiatt. Tudtam,hogy nem sok időm van hátra,ezért inkább szakitottam. Azóta sem voltam senkivel. Tiszteletben tartottam, hogy veled sem szakitottam úgy,hogy okot adjak rá. Azóta is csak te jársz a fejemben,és kérlek ne feledd el,hogy én mindig is szerettelek.
Most,hogy már csak pár hetem van hátra,gondoltam irok neked..én nem akartam,hogy találkozzunk,és remélem megérted,hogy miért. Tudod,már sokszor elgondolkodtam azon,hogy miért voltam ilyen béna,hogy nem tettem meg a nagy lépést..talán,mert tudtam,hogy beteg vagyok és,ebből már nem gyógyulok meg. A boriték alján megtalálod a gyűrűt..
Igen,meg szerettem volna kérni a kezed. De nem mertem,tudtam,hogyha igent mondasz,csak kevés időnk lesz a boldogságra,és én azt szeretném ha te mindenképpen boldog lennél..de igy nem lettél volna az. Kicsi mackóm..fura ezt igy kimondani,talán utoljára..bevallom,most is remegő kézzel irom ezeket a sorokat,és a szememben azok a fránya könnyek nem akarna eltűnni..sokszor gondoltam vissza rád,drágám..de tudod nem akartalak felkeresni,és nem akartalak mindenféle bajaimmal terhelni. Bele se merek gondolni,hogy mennyire megbánthattalak,sajnálom.
Igy utoljára engedd meg,hogy leirjam: végtelenül szeretlek..Köszönöm neked az együtt töltött gyönyörű emlékeinket és mindent,ami velünk történt. Drágám,eljött a búcsú ideje..
Utálom a búcsúzkodást,diónagyságúra szűkül a gyomrom,és nagyon rossz érzés búcsút vetni egy olyas valakitől,akit végtelenül nagyon szeretek. A boritékba van még egy pár közös képünk is,hogy ha netán eszedbe jutnék,akkor nézegesd őket..hidd el én ezalatt a két év alatt mindig ezt tettem.
Véget ért ez is..remélem,mindig ilyen mosolygós,kedves,aranyos és gyönyörű maradsz ezek után is.
                                                                                        Az én gyönyörű Bellám maradj mindig!
                                                                                                           Szeretlek,Harold."

A könnyeim már patakokban folytak,a kezem remegett,kifehéredtem és tudtam,hogy nem birom ezt sokáig. Bementem egy szobába,ahol megmutatták nekem Harry holttestét. Le volt takarva egy fekete takaróval,amit könnyedén leemeltem róla,majd mikor megláttam Harryt,átöleltem a koporsóját és hangosan zokogva akartam,hogy megint az enyém legyen.
Végül anya értem jött,és hazavitt. Egész éjjel nem aludtam semmit és  előkerestem a pengéimet.
A kezemhez emeltem és végig húztam karomon,majd mégegyszer megpróbáltam,de nem ment..
Tudtam,hogy Harry nem szeretné most ezt. Visszaraktam fiókomba és bebújtam az ágyamba. Nagyon sokat sirtam,mignem egyszercsak elaludtam.

Reggel arra keltem,hogy anya arra kér öltözzek fel. Tudtam,hogy mi következik..ma van a temetés. Istenem,miért ? Miért kell most az ő temetésére mennem ? Miért halt meg ?
Gyorsan felöltöztem,majd elindultunk. A temetés pontban 12.-kor kezdődött. Sirva álltam a földbe ásott koporsó mellett és a rajta heverő rózsákat néztem. Ott voltak a srácok is. Liam,Louis,Niall és Zayn.
Rengeteget sirtak...átölelték egymást,majd zokogó szemekkel figyeltek tovvább,nagyon rossz volt ezeket látni. Mikor vége lett,megláttam,amint Louis a sir mellett térdelve zokogott.
-Tesó! Hiányzozni fogsz! Miért tetted ezt velem,velünk? Miért hagytál itt minket? Pedig te erős srác voltál. Ne csináld ezt..mi lesz velem nélküled haver ?- a földet bámulta és hallottam hangján hogy sir,az én könnyeim is eleredtek,mad miután Louis elment én guggoltam le a sir mellé.
-Harry..mért hagytál egyedül? Miért teszed ezt mindig velem? Én nagyon szeretlek még mindig! És rengeteg megbeszélni valónk van! Hallod Harry ?! Gyere vissza,könyörgöm.-zokogtam,majd a hajamat kezdtem el szorongatni.
Anya elvonszolt,és hazamentünk,de semmi kedvem nem volt otthon maradni.. nekem Harry mellett a helyem.

*2 év múlva*
A temető felé haladok virággal a kezemben. Harry halála óta két év telt el és én minden nap kisétálok ide a temetőbe és meglátogatom őt. Ahogy két évig vártam rá,most is minden nap találkozom vele..minden egyes nap hozok egy virágot ,és meggyújtok egy gyertyát a sirján.
Akárhányszor itt járok megnyugszom,mert tudom,hogy Harryvel lehetek és ez megnyugtat.
Nemtudom mit kell tennem,de ezt folytatni fogom,minden nap meglátogatom majd őt..és egy kérésem van.: mikor meghalok Harry mellé temessenek majd.! 
Egy csodás szerelem,csodás befejezéssel kell véget érjen.